Stanislav Schulhof:
FRANCESCO PETRARCA
Neked, szonettek királyi mesterének
ajánlom hódolván ezt a póri verset,
amely azért tűnhet kecsesnek, mert
szerzője megpróbál utánozni Téged.
Finomrajzú árnykép, sötét oválkeret:
szenvedélyed mérni nem volt semmi mérleg!
Laurát szeretted, és meg kellett érned,
elgyöngülten vágyva valaki mást szeret.
Lángolva kívántad Laurát, de tudom,
midőn érintetted volna őt gyöngéden,
mint bájos látomás tűnt, mindig elszökött.
Hasonlóság, Mester, itt van kettőnk között:
amikor viselni biztosan reméltem,
lehullott fejemről végleg lauruszom!
Reto Rossetti:
AZ ÉLETTENGER
Mindig új partok felé, egyre tovább
sodródunk eloldódva,
mint hullámtörte bólya,
ha észak tép is, ha zefír simogat.
Hiába küzdünk kikötőért sokak,
a célunkért dacolva,
ha mint szilaj, vad horda,
hullámár űz, hoz új horizontokat.
Ma mélán ring talán, selymezőn lohad,
ám holnap hullámtonna
zúzhat, áztathat sója,
vagy orvul zátony mereszti ránk fokát,
és ha a végére betöltöd sorsodat,
erődben fogytán fogyva
merülsz, örvény se vonva
sűlyedsz el, alant a béke, csend fogad.
Kalomano Kalocsay
(Kalocsay Kálmán):
SASMADÁR
Sasmadár repül magas ég alatt,
a földön fáradt struccmadár szalad,
ám csonka szárnyait hiába veri,
magát a sashoz sosem emeli!
MIYAMOTO MASAO:
A FECSKEKÖNYV SZERZŐJÉVEL
Ez nem Németország,
hol fecske száll a rácsos ablakokra,
ez itt Japán,
mit keleti, vad önkény ural,
de itt is mélyről szakad fel az ifjú jajszava.
Első hónap - elvtárs, barát sem látogathat;
reggel - vékony hangú börtönőr üvölt,
este - börtönőrök árnya rémlik,
éjjel - börtönőrök macskalépte,
és a kémlelőlyuk fémes neszezései.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A másodikban minden ugyanúgy;
ötven perces torna bent az udvaron,
középen őrök ordas tekintetekkel;
öt perces fürdés hetente egyszer,
buzi börtönőrök tolvaj pillantásai,
igen, börtönőrök, örökké börtönőrök...
A harmadik és negyedik
hónap ugyanilyen,
az egész évünk durva, zord, komor.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A másodikban betonfalak között
a nyár izzó levegővel fojtogat,
a magas cellaablakon túl (mint reményem)
távoli-halkan egy vonat otthonom felé szalad...
Ha tél jön, faggyal tetézi kínjainkat.
Úgy látszik megszűnt a Vörös Segély is,
mi lett a Párttal, a Szakszervezettel?
Miért kell zárkában megrohadnom?
Mert sztrájkot szerveztem a bércsökkentés ellen,
Mert agitáltam a háború ellen?
Mert a jogkövetők pártjának tagja voltam?
Talán mert?...
Mélyről szakad fel az ifjú jajszava,
nem Németországban,
hol fecske száll a rácsos ablakokra.
Ó, szegény, büszke ifjúságom negyven év előtt!